Hittantábor - fókuszban a női szerzetesrendek
Dr. Liebné Dóra Magdolna, Balázs Krisztina, Juhászné Imre Andrea, Papp Valéria - ISZI Központ2022-08-29A KEM ISZI 3 intézménye – a KEM ISZI Pszichiátriai Betegek Otthona, a tokodaltárói KEM ISZI Fogyatékosok Otthona és az esztergomi KEM ISZI Szent Rita Fogyatékosok Otthona egymással karöltve immár 2018 óta szerezi meg a Lakói, valamint a megye SZGYF fenntartású intézményeiben élőknek – és idei ében már az IRMÁK Kht. Ellátottjainak is - a hagyománnyá váló hittantábort.
Ebben a három napban, a más-más helyszíneken tartott események érdekes és értékes kínálatot nyújtottak lakóink számára. Részesei lehettek azoknak az előadásoknak és foglalkozásoknak, melyek keresztény hitünk szempontjából nyújtanak ismeretet és lelki megerősítést mindnyájunk számára. Ebből a megközelítésből hallhattunk a csodákról; tekinthettünk bele a női szerzetesrendek életébe és szerezhettünk tudomást a bibliai értelmezés szerint a világ teremtéséről.
Az első napon az Apostoli Egyház képviseletében Pék Balázs lelkész tartott előadást Jézus csodatételei címmel, majd a Szabolcsi Bence Alapfokú Művészeti Iskolából Solymosi Attila és felesége, Solymosiné Horváth Andrea fúvós- gitár duettjét hallgathattuk meg.
Aa tábor második napján – a hallgatóság színes képekkel, korabeli zenékkel, filmvetítéssel és versekkel illusztrált előadásokkal a női szerzetesrendekkel ismerkedhetett meg, a kezdetektől egészen napjainkig. A délelőtt zárásaként bátrabb lakóink nagy lelkesedéssel, a „házilag” készített, (lányok) apáca és (fiúk) szerzetes ruhába bújva az Apácashow c. film zenéjéből merítve, táncos ”apácashow-t” mutattak be a közönségnek.
A zárónapon bábelőadás volt a teremtésről, interaktív színjáték a prófétákról. Rózsafüzér készítés, színezés voltak a program részei.
Büszkék vagyunk arra, hogy ezen az élményekben gazdag napon a vártnál több vendég tisztelt meg bennünket jelenlétével és örömüket fejezték ki, hogy rendezvényünkön részt vettek.