Virágkocsi Esztergomban

Tacsik Magdolna - Pszichiátriai Betegek Otthona2018-08-14

Esztergomban augusztus 14. és 16. között a Bazilikánál kerültek kiállításra a Debreceni  Virágkarneválra készülő virágkompozíciók.  A virágkiállítás remek alkalmat szolgáltatott arra, hogy kimozduljunk újra kicsit a lakókkal.  Három virágkocsit tekinthettek meg az idelátogatók.

A virágokat hosszú ideig csodáltuk, lefotóztuk minden szögből, majd ezután utunk tovább folytatódott. Nagyon szerencsés helyzet állt elő, hiszen a Rondella Galériában ingyenes kiállítás volt Kántor János grafikusművész műveiből, így természetesen azt megtekintettük közösen a lakókkal.  Mivel kellemes időnk volt szerencsére, egy nagyobb sétát is be tudtunk iktatni, és körbenéztünk a Bazilikában, megnéztük a koronázási szobrot, lesétáltunk a Dzsámiig, ahol megnéztük a régi vízkereket, majd megettük a finom tízórait a Duna parton. Ezek után utunkat tovább folytattuk a Kis- Duna sétányon, ahol a fák árnyékában, a padon fújtuk ki fáradalmainkat, de innen utunk már az otthonba hozott minket vissza. Vidám csütörtöki délelőttöt tölthetünk el közösen.